Történetek

A kishaszonjárművek története

A kishaszonjárművek története...

Az embereknek mindig szükségük volt hatékony módszerekre a különféle méretű rakományok szállításához. A 20. század közepétől ez az igény valódi ipari forradalmat váltott ki a furgonok világában. Láthattunk olyan új járműveket megszületni, amelyek ma már a járműörökség kulcsfontosságú pillérei, és amelyeket még ma is fejlesztenek a felhasználói igények kiszolgálása érdekében.

Íme néhány olyan modell története, amelyek Európában klasszikusokká váltak.

Ford Transit: minden a T-vel kezdődött!
Mindenki ismeri a Ford T-t, azt az autóikont, amely világszerte sikert aratott. A TT azonban sokkal kevésbé ismert, pedig hatása szintén jelentős volt. Ez a modell 102 évvel ezelőtt a modern kisteherautó és furgon kategória előfutára volt, amelybe most a Ford Transit is tartozik. A Ford TT volt az első haszongépjármű a Ford által gyártott 1 tonnás kategóriában. A tulajdonosok saját igényeikre szabhatták a jármű platóját, amelyen aztán a postai küldeményektől kedzve a szénán át a tankig bármilyen rakományt szállíthattak. A motort a jármű elején egy kurblival indíthatták be. A ma is ismert "Transit" név először 1961-ben jelent meg, amikor az 1953 óta gyártott Ford FK 1000 modellből (melynek neve a Ford Köln 1000 kg rövidítése) Ford Taunus Transit lett. A Ford Transit ma ismert első generációjára 1965-ig kellett várnunk. A kezdetektől óriási volt a kínálat: hat különböző teherbírás, öt motor, két tengelytáv, három karosszéria (furgon, kombi és 9, 12 vagy 15 üléses minibusz), platós és alvázas kivitel, és összesen tizennyolc féle ajtókombináció (oldalsó kihajtós vagy tolóajtó elöl és hátul, felfelé nyiló hátsó ajtó vagy két hátsó, oldalra nyíló ajtó). Öt generációval később a Ford Transit még mindig a legkelendőbb modell Európában. A név olyan jól hangzott a piacon, hogy inspirációt jelentett a gyártó összes furgonja számára: Transit Courier, Transit Connect, Transit Custom és Transit 2T... Ezek a különféle verziók 2001 óta ötször nyerték el a nemzetközi Év Furgonja címet.

Volkswagen: a Bulli-tól az ID-ig. Buzz...
1947-ben Ben Pon megrajzolta az ikonikus Volkswagen Transporter első vázlatát. A Németroszágban Bullinak becézett, Franciaországban pedig Combinak hívott modell 1950-ben került gyártásba. Megszületése azonban egy hajszálon múlott. Alkotójának kezdeti terveit a Közlekedési Minisztérium elutasította, mert úgy ítélte meg, hogy az a jármű, amelynek elöl van a rakodótere és hátul található a vezetőülése, nem alkalmas közúti közlekedésre. Pon aztán megfordította a koncepciót, és 1947-ben leskiccelte füzetébe ezt az első kis furgont. Az ezt követő 70 évben aztán tizenegy millió darabot adtak el a hat generációt megélt modellből. A Combi szelleme tovább élt a következő modellekben, amelyek a 70-es és 80-as években jelentek meg (T2 és T3). Ezekbe hátulra ismét léghűtéses motor került. A Transporter kapott néhány frissítést, például tárcsafékeket (T2), opcionális négykerék-meghajtást (T3) és egy továbbfejlesztett (de nehezebb) alvázat. A VW csak a 90-es években változtatott radikálisan stílust, ami lehetővé tette a Transporter teljes potenciáljának kiaknázását. A gyártó úgy döntött, hogy a járművet vízhűtéses motorral látja el, és előre szereli be: ez a kialakítás nem is változott sokat az elkövetkező huszonöt évben. 1992-ben a T4 volt az első, amelyik elnyerte a nemzetközi Év Furgonja címet. Ezt aztán 2004-ben a T5, 2016-ban pedig a T6 is megkapta. És hogy fest a jövő a hétköznapok hőse számára? A Volkswagen megerősítette, hogy jön az elektromos ID. Az ID Buzz Cargo koncepció gyártás alatt van. A modell külseje sok szempontból hasonlít az első Transporterhez. Az ID. A Buzz elektromos motorja biztosan tetszik majd a hippiknek - a korai időkben a T2 sikere mögött álló közösségnek. Máskép fogalmazva, a T2 most 70 évesen a második virágkora elé néz. Amíg arra várunk, hogy ezt a klasszikus/régi járművet újra gyártsák, a Transporter elektromos lett. Az e-Transporter már a piacon van.

Citroën: az AC4-től, a Kacsán át, a Berlingoig
A Citroën 1928 őszén mutatta be a 10 lóerős AC4-et a Párizsi Autószalonon. Az AC4 név André Citroën monogramjából és a négy hengerre utaló számból jött létre, mivel az autó elejére hosszában egy négyhengeres motort szereltek be. Ez a jármű, amelyet C4-ként ismerünk, hátsókerék-meghajtású volt. Az elsőkerék-meghajtású változat csak jóval később érkezett meg. Az AC4/C4 nem volt egy igazi mini furgon, sokkal inkább egy olyan autó, amelyet különféle célokra lehetett használni, ellentétben egy kisteherautóval vagy tehergépkocsival. 1951-ben pedig megjelent a Citroën Kacsa (2CV) A Citroën H kortársát 1977-ig gyártották. A 2CV család boxermotorja hajtotta, és az első mini furgon volt. amely méltó volt erre a névre. Körülbelül 650 000 készült belőle, plusz 600 000 darabot gyártottak az AK sorozatból, amely 1963-ban jött ki egy Ami 6 motorral és 350 kg hasznos terhelhetőséggel. A 2CV nyitott utat a viszonylag alacsony darabszámban (250 000 jármű) gyártott Citroën Acadiane kishaszonjármű számára. Ezt a nélkülözhetetlen C15 váltotta (amit a Citroën 1,5 tonnás maximális rakománysúlyra tervezett), amely vidéken hiánypótló volt, hiszen nagy hasmagasságának köszönhetően bárhová képes volt eljutni. A Citroën C15 teljes eleje a Visán alapult. Először egy benzines változatban jelent meg: ő volt a C15 E. Ezt hamarosan követte a 205-ös dízelmotorjával szerelt dízeles változat, a C15 D. Megkapta a 205-ös elsőkerék-tengelyét, és műanyag első sárvédőkkel rendelkezett. Az 1984-es születésű, 22 éves karriert magáénak mondható C15 gyártását 2006-ban állították le. A C15-re akkora volt a kereslet, hogy a Berlingoval párhuzamosan még 10 évig gyártották. Ez utóbbi 1996 júliusában érkezett meg a piacra, ma már a harmadik generációja kapható, és sikerét sokoldalú kihasználhatóságának köszönheti.